1000. sz.
Ügyvédi Iroda
Több évtizedes ügyvédi iroda, dr. Dantesz Péter Antal vezetésével.
Elkötelezettek vagyunk az emberi és tisztességes hangnem mellett, ugyanakkor ha a szükség úgy kívánja, akkor a lehető leghatározottabban, a törvény minden erejével lépünk fel Ügyfeleink érdekében.

dr. Dantesz Péter Antal
alapító, ügyvéd
Irodánk több, mint 35 éve látja és látta el többek között nagyvállalatok, önkormányzatok, hazai és külföldi cégek és magányszemélyek jogi képviseletét, a fogyasztói szerződésekkel, devizahitel szerződésekkel összefüggésben pedig büszkén képviseltük Megbízónkat az Európai Unió Bírósága előtt is.
A szakértelem mellett ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy céljainkat határozott, de emberi módon érjük el. Számtalan elismerő visszajelzés érkezett ügyfelek, bírók, sőt ellenérdekű fél részéről is, ami megerősít bennünket abban a hitben, hogy az emberséges hangnem és a kompromisszummentes szakértelem meghozza a várt eredményt.
Azt tapasztaltuk, hogy még a legnehezebb helyzetekben is biztonságot nyújthat, ha egy profi ügyvédi iroda szakértelme és elhivatottsága áll Ügyfeleink mögött.
Kiemelt szakterületeink
A főbb szakterületeink mellett, irodánk a jog számos egyéb területén is áll Ügyfeleink rendelkezésére.
Ingatlanjog
Adásvétel, ajándékozás, haszonélvezet, visszavásárlási jog, elbirtoklás, közös tulajdon, birtokvédelem.
Védjegyjog
Védjegybejelentés. védjegy monitoring, védjegyjogi perek
Devizahiteles perek
Devizahitel károsultak képviselete: szerződés érvénytelensége iránti per, végrehajtás megszüntetése vagy felfüggesztése, végrehajtási jog elévülése, szerződés felmondásának jogszerűtlensége, egyezség.